Az Mindenség kiegyensúlyozott duád állapota a monád egyedi megnyilvánulása tekintetében korlátként hatott. Amiként az őshomogenitásban megjelenő teremtő gondolat megtörte annak harmóniáját, úgy törte meg a poláris egyensúlyt a teremtő szellemi erő, hogy létrehozza a duád fölött uralkodó monádot, vagyis a 3-at. Az első, önálló szellemi tartalommal és erővel bíró szám a 3; az első igazi szám, az uralom és a teremtő szellemiség száma. 3.png
A 3-ban, a triádban foglalt monád a külvilágot egy tükörszimmetrikus duádként látja, amelyben egyszerre fedezi fel önmagát és annak tükörképét. A triád szellemi tartalma nem más, annak az elvnek a megnyilvánulása, mely szerint a külvilág egyik véglete ugyanolyan mint a másik, vagyis önmaga és annak tükörképe. E végletek információtartlama ugyanaz, ily módon átvitellel egymást tökéletesen lefedik.
A 3 magában hordozza a megnyilvánuló Mindenség felépítésének fő elvét, vagyis az önhasonlóság, a teremtői átvitel elvét. A 3 a teremtő gondolat átvitelének szellemi ereje. A triád a Mindenségetet felépítő általános teremtő elv szimbóluma. A Mindenség mint végtelen információ, és annak bármely része az. Az átvitel elve egyben azt fogalmazza meg, hogy a Mindenség minden része ugyanazon végtelen információt hordozza önmagában.

Szerző: Shift  2015.01.03. 13:45 Szólj hozzá!

Címkék: információ átvitel szellemiség Mindenség önhasonlóság

süti beállítások módosítása