Kezdetben, de még inkább a kezdetek előtt, minden, ami volt, az a semmi volt maga. Valójában kezdet sem volt, kezdetek előtt pedig legfőképpen nem lehetett, mert idő sem volt. Olyan időtlen és tértelen őshomogenitás volt ez, ahol az elkülönülésnek még a gondolata sem volt jelen. Az ősharmónia volt ez, amelynek nem voltak részei, mert a részek már elkülönülések és azok különböző együttesei.
Kezdetben tehát nem volt semmi, és ez volt maga a minden. Ez viszont azt is jelenti, hogy: minden ≡ semmi.
Ez az általános semmi volt a meg nem nyilvánuló Mindenség, amelyben mégis minden  jelen volt, ami valaha is megnyilvánulhat. Egy adathordozó nélküli, mindent magába foglaló információmennyiség, amelyhez nem volt hozzáférés. Hasonlatosan ahhoz, mintha az összes valaha lehetségessé váló információt papírra vitték volna fel, majd nyomban el is égették teljesen. A fizikai hordozó lényegében semmivé, az információ pedig hozzáférhetetlenné vált. De maga az információ nyilván nem semmisült meg, mert az információ megsemmisíthetetlen. Ily módon az információhordozó maga a semmi.
A semmi, ami a számszimbólumok nyelvén nulla. A nulla, ami a meg nem nyilvánuló Mindenség szimbóluma. A nulla, amiben mindennek a kezdete jelen van. A nulla, ami a meg nem nyilvánuló világban a minden, a megnyilvánuló világban pedig semmi, ám minden megnyilvánulás fokozója. A nulla, mint mindenek forrása, ami önálló minőséget nem hordoz, de bármely minőség megerősítője lehet.