A monád akarata a teremtő szellemi erő önálló megnyilvánulását követően a teljes külvilág megnyilvánulását, testet öltését tűzte ki célul. A megnyilvánulásra törekvő akarat (1) a Mindenség felépítésének elvét (3) felhasználva alkotta meg az anyagi  világot a 4-es képében (1+3=4). A 4, a tetrád ily módon az anyagi megnyilvánulás, a testet öltés, a megtestesülés száma.
A monád egy dimenziómentes pontban, a duád egy egydimenziós egyenesben, a triád pedig egy kétdimenziós síkban koncentrálódik. Ezek az anyagi megnyilvánulás számára alkalmatlanok. A tetrád, mint a  háromdimenziós tér, a megtestesülés lehetőségét adja. A 4 az anyagi világ, a megtestesülés száma.
A tetrád felfogható oly módon, hogy a monád uralja a triádot, hasonlatosan ahhoz, mint amikor azonos méretű gömbökből hármat szorosan egymáshoz illesztünk, majd arra a negyediket, mint egy piramis csúcsát helyezzük. De ugyanez a tertád egyben két duád kölcsönhatása, vagyis két-két egymáshoz szorosan kapcsolódó gömböt egymáshoz illesztünk, mint kitérő egyeneseket

Az Mindenség kiegyensúlyozott duád állapota a monád egyedi megnyilvánulása tekintetében korlátként hatott. Amiként az őshomogenitásban megjelenő teremtő gondolat megtörte annak harmóniáját, úgy törte meg a poláris egyensúlyt a teremtő szellemi erő, hogy létrehozza a duád fölött uralkodó monádot, vagyis a 3-at. Az első, önálló szellemi tartalommal és erővel bíró szám a 3; az első igazi szám, az uralom és a teremtő szellemiség száma.
A 3-ban, a triádban foglalt monád a külvilágot egy tükörszimmetrikus duádként látja, amelyben egyszerre fedezi fel önmagát és annak tükörképét. A triád szellemi tartalma nem más, annak az elvnek a megnyilvánulása, mely szerint a külvilág egyik véglete ugyanolyan mint a másik, vagyis önmaga és annak tükörképe. E végletek információtartlama ugyanaz, ily módon átvitellel egymást tökéletesen lefedik.
A 3 magában hordozza a megnyilvánuló Mindenség felépítésének fő elvét, vagyis az önhasonlóság, a teremtői átvitel elvét. A 3 a teremtő gondolat átvitelének szellemi ereje. A triád a Mindenségetet felépítő általános teremtő elv szimbóluma. A Mindenség mint végtelen információ, és annak bármely része az. Az átvitel elve egyben azt fogalmazza meg, hogy a Mindenség minden része ugyanazon végtelen információt hordozza önmagában.

A teremtő gondolat, megalkotván az időt és a teret, a megnyilvánuló világ létrehozásának első lépéseként az őshomogént Mindenséget két végtelen elkülönüléssé választotta szét. Ezzel az elválasztással egyszerre nyilvánult meg az 1 és a 2, megteremtvén egyben a számlálás lehetőségét. A 2 nem létezik a benne foglalt 1 nélkül, az 1-nek nincs értelme a 2 megnyilvánulása nélkül. A 2-ben foglalt 1-nek nincs egyeduralma, mert kettő van belőle. Ezek egymással szemben állnak, ketten együtt az egymáshoz való viszonyt teremtik meg. A 2 a viszony száma.
A 2-ben az 1-ek a végtelen távolságban álló polaritást alkotják, mely pólusok teljesen egyenrangúak, mégis egyediek.Minkét 1 a maga végletének végtelen ura, és miközben szemben állnak egymással, együttesen alkotják a Mindenség teljességét. Egymás számára a másik a teljes külvilágot jelenti. A külvilágot egyikük sem uralja, sőt annak teljes mértékben kiszolgáltatottak, mivel a másik nélkül önmaguk is értelmetlenné válnak. A 2-ben foglalt 1-ek önmagukban nem, csakis viszonyulásukban nyilvánulhatnak meg; egyikük léte feltételezi a másikat, tehát egymást kölcsönösen definiálják.Párt alkotnak.
A 2-es az első páros szám. A 2, a duád, szemben 1-gyel, kiegyenlítésre, kiegészítésre, egyensúlyra törekszik, s nem egyeduralomra. Az 1-ből erededő teremtő energia a 2-ben mint kölcsönös viszonyulás nyilvánul meg. A 2 a megnyilvánuló energia.

Az időtlen és tértelen nagy őshomogenitásban, amelyben nem volt semmilyen elkülönülés, egyszeriben mégis megjelent egy gondolat. Egy gondolat, amely leginkább vágyként lett volna értelmezhető. Egy vágy, amelynek eredete, múltja nem volt, nem is lehetett, ám célja mégis körvonalazódott. Ez a cél nem volt más, mint maga az elkülönültség. Annak szándéka, hogy megtörjön ez a végtelen homogenitás, hogy abban megnyilvánuljon valami, ami már nem olyan, mint az összes többi. A vágy, mint minden gondolatok őse, szándékká, majd akarattá fejlődött. Változásra, cselekvésre buzdító akarat, amely az elkülönülés érdekében a Mindenségben kész megteremteni a teret és az időt. Elkülönülés ugyanis csakis térben és időben lehetséges. Ami a mindent és a semmit szimbolizáló nullából elsőként elkülönülhet, az nem más mint az egy (1).
Az 1 azonban  önmagában képtelen megnyilvánulni, hiszen a megvalósult elkülönüléssel a Mindenség máris két részre oszlik: az elkülönültre és az azon kívül állóra. Ezek mindegyike egy-egy 1-et alkot, vagyis automatikusan teremtődik meg a kettő (2). Ily módon az 1 önmagában elkülönülten nem létezhet. Az 1 csakis mint az elkülönülésre, az önálló megnyilvánulásra irányuló akarat, mint gondolat létezhet. A teremtő gondolat, amely céljának elérése érdekében nemcsak az időt és a teret, hanem önmaga tükörképét is kész megteremteni, vagyis nem kevesebbre hivatott, mint megteremteni a megnyilvánuló világot.
Az 1, mint monád, mint a megnyilvánulásra irányuló akarat, nem tekinthető önálló számnak. Az 1 olyan szám, amely valójában nem is szám, mivel önmagában nem nyilvánul meg. Az elkülönülésmentes Mindenségben az 1 van is meg nincs is, egyszerre véges és végtelen, egyszerre páros és páratlan. A 1 nem más, mint a szándék, az akarat, a teremtő szellemi energia.