A teremtő gondolat, megalkotván az időt és a teret, a megnyilvánuló világ létrehozásának első lépéseként az őshomogént Mindenséget két végtelen elkülönüléssé választotta szét. Ezzel az elválasztással egyszerre nyilvánult meg az 1 és a 2, megteremtvén egyben a számlálás lehetőségét. A 2 nem létezik a benne foglalt 1 nélkül, az 1-nek nincs értelme a 2 megnyilvánulása nélkül. A 2-ben foglalt 1-nek nincs egyeduralma, mert kettő van belőle. Ezek egymással szemben állnak, ketten együtt az egymáshoz való viszonyt teremtik meg. A 2 a viszony száma.
A 2-ben az 1-ek a végtelen távolságban álló polaritást alkotják, mely pólusok teljesen egyenrangúak, mégis egyediek.Minkét 1 a maga végletének végtelen ura, és miközben szemben állnak egymással, együttesen alkotják a Mindenség teljességét. Egymás számára a másik a teljes külvilágot jelenti. A külvilágot egyikük sem uralja, sőt annak teljes mértékben kiszolgáltatottak, mivel a másik nélkül önmaguk is értelmetlenné válnak. A 2-ben foglalt 1-ek önmagukban nem, csakis viszonyulásukban nyilvánulhatnak meg; egyikük léte feltételezi a másikat, tehát egymást kölcsönösen definiálják.Párt alkotnak.
A 2-es az első páros szám. A 2, a duád, szemben 1-gyel, kiegyenlítésre, kiegészítésre, egyensúlyra törekszik, s nem egyeduralomra. Az 1-ből erededő teremtő energia a 2-ben mint kölcsönös viszonyulás nyilvánul meg. A 2 a megnyilvánuló energia.